Szeretettel köszöntjúk Önöket a Beregszászi ÖREG PINCE honlapján!
"ÖREGPINCE"

Az ÖREGPINCE Beregszászban, az egykori történelmi Beregszászi Borvidék központjában található.
A tufa kőzetű sziklába vájt pince állandó hőmérsékletével és páratartalmával, valamint nemes penész bevonatával ideális körülményeket biztosít a borok tárolására és érlelésére.
A borvidék földrajzi, éghajlati és talajadottságai, a vulkanikus eredetű szőlőhegyek déli lankái, a Kárpátok védő hatása kiváló lehetőséget biztosítanak a jó minőségű fehérbor-, vörösbor- és csemegeszőlő termesztésére.


A Beregszász környéki szőlőkről legkorábban a XIII. század elején tesznek említést a történelmi írások, más források szerint, már 1093-tól termesztenek itt szőlőt. A XIV. sz. elején Ottó Károly király felesége, Erzsébet királyné szerzeteseket hozott be az általa alapított itteni kolostorokba, mely nagyban hozzájárult a szőlőművelés elterjedéséhez és felvirágzásához.
A ÖREGPINCÉ-ben elsősorban a borvidékünkre jellemző tradicionális szőlőfajtákból,  környezetbarát körülmények között termelt szőlőből, hagyományos tölgyfahordós érleléssel, kizárólag minőségi borok készülnek.
Aki betér hozzánk, szívélyes fogadtatásban részesül. Az ÖREGPINCE borai beszédes borok... beszélnek a szőlő és a lélek nyelvén... közben mosolyognak... és újra és újra kóstolásra, az Ember és  Bor nászára késztetnek.

UA RU HU