Fejezetek Beregszász történelmi múltjából és szőlőtermesztéséből
Beregszász több mint 900 éves település. Európa legrégebbi városainak egyike, fényes és egyedi történelmi múltjával, építészeti értékeivel. Patinás épületek, festői környezet jellemzik a várost. Szépsége minden időben elgyönyörködtette látogatóit. A Vérke folyó két partján, szőlőhegyek aljában húzódik meg Beregszász, ez a régi szőlészeti és borászati hagyományokkal rendelkező kisváros.
A város létrejöttével kapcsolatos monda szerint a Vérke partján, a mostani római katolikus templom helyén berek volt, s az ott legelésző bikák közül kettő egymással viaskodott, amikor pásztoruk, egy Szász nevű fiú a két bika feltúrt nyomában sok kincset talált. Örömében és hálából e kincsből templomot építettet a viaskodás helyén. A templom körül épült ki később a város. Lehoczky Tivadar, vidékünk neves néprajzkutatójának véleménye szerint e mondának történelmi valóságot tulajdonítani nem lehet. Tompa Mihály a településről szóló regéjében dolgozza fel Beregszász eredtmondáját..
Pápai Párits Ferenc (1649-1716) neves református egyházi író „Dictionarium latino-hungarium”-ában azt állítja, hogy már jóval a magyarok bejövetele előtt itt római kori település létezett, amelyet Peregiumnak hívtak. Ez az állítás azonban nem bizonyítható. Viszont tény, hogy 1060-ban Endre király bátyjának, Bélának, halála után birtokait fiai- Géza, László és Lampert örökölték. Ez a vidék Lampertnek jutott, és a szájhagyomány úgy tartja, hogy ő alapította a Vérke partján azt a települést, amelyet később róla „villa Lamperti”-nek, vagyis Lampertházának neveztek el. Hosszú ideig királyok birtokaiként tartották nyilván e települést. 1141-ben ll. Géza a kunok gyakori betörései miatt szászokat telepített ide, s ettől az időtől Szásznak, Lampertszásznak hívták a várost.
Később az Árpád-házi királyok, s azok fiai birtokába jutott e vidék. lV. Béla király 1247-ben városi rangra emelte a települést. A középkorban Nagy Lajos és Erzsébet királyné uralkodásának éveiben élte fénykorát. Később Bethlen Gábor erdélyi fejedelem tulajdonába került, aki kastélyt épített a városban.
1504-től írják az okmányokban a várost következetesen Beregszásznak. A város kiemelkedő szerepet játszott a ll. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharcban. 1703. május 22-én a város főterén bontotta ki Esze Tamás a felkelés zászlaját. Itt adta ki ll. Rákóczi Ferenc 1705. december 20-án a felkelésre buzdító kiáltványt. A város aktív szerepet játszott az 1848-1849-es szabadságharcban.
1944-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal Bereg vármegye székhelye volt. A Trianoni békeszerződés értelmében a város Csehszlovákiához került. 1945. júniusában, akárcsak egész Kárpátalját, Ukrajnához csatolták. 1946-tól hivatalosan ukránul Berehove-nak, oroszul Beregovo-nak nevezik a Vérke-parti várost, Kárpátalja egyetlen magyar többségű városát.
Beregszász 2001. május 17-én megyei jogú városi rangot kapott. Ma járási székhely, 72 kilométerre fekszik Ungvártól, Kárpátalja megyeszékhelyétől. A Beregszászi járás területe 108 km, lakossága 83300. Ebből Beregszász városban 32 ezren élnek. A várost a Vérke csatorna szeli át, amely a Borzsa és a Latorca folyókat köti össze. Beregszász iskolái közül 3 magyar tannyelvű középiskola, 3 általános iskola, s ugyancsak itt működik a megye egyetlen állami Magyar Gimnáziuma, amely Bethlen Gábor nevét viseli. Itt működik a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház. A városban 4 köztéri szobor van (Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Bethlen Gábor, Illyés Gyula). 42 emléktáblát avattak a magyar nemzet nagyjainak.
Beregszász híres borászatáról, amely elválaszthatatlan a város múltjától. A szőlőtermesztés és a borászat kezdetei a régmúltba nyúlnak vissza. A nomád magyarok a X. században Pannónia területére érve magukkal hozták a Közép-Ázsiai szőlőfajtákat és a borkészítés mesterségét. I. László király 1093-as írásában először tesz említést a vidék szőlőtermesztéséről. A történelmi írások szerint a Beregszászt övező vulkanikus hegyen 700-800 évvel ezelőtt már termesztettek szőlőt. A városi és a környékbeli települések lakosain kívül nagy földterületekkel rendelkeztek a zárdák és a katonaság. Ők a szőlőt és a bort saját fogyasztásra állították elő. Bethlen Gábor lényegesen enyhített a szőlőművelők terhein. 1625-ben az új telepítésű szőlők tulajdonosait 12 évre felmentette az adófizetés alól. Valószínűleg tőle származnak az első hegyközségi törvények.
Említésre méltó Thököly Imre fejdelem 1684. július 10-én rendeletet adott ki a szőlőültetvények megfelelő gondozásáról. Megnőtt a kereslet a bor iránt ll. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején. Kellett a bor a Munkácsi vár megszaporodott őrségének, valamint az itt gyakran megforduló hadaknak. A beregszászi és a munkácsi szőlőbirtokosok nagyobb gondot fordítottak a bortermelésre, jobban gondozták szőlőiket. Szigorúan betartották a kegyelmes asszony, Zrínyi Ilona korábbi rendelkezését, amely szerint „Aki szőlőjét két évig parlagon heverteti, attól bárki elveheti, ha megbecsültetett árát leteszi.”
Jelentős változás következett be a vidék szőlőtermesztésében az 1848/49-es szabadságharcot követően. Megszűnt a szőlőkben a robot, eltörölték a dézsmát, a kilencedet, a hegyvámot is csak a beregszászi borvidék külbirtokosaitól szedték. 1853-ban 2060 ha szőlőültetvény volt, 1872-ben már 2761 ha-ra növekedett.
Abban az időben főleg Furmintot, Hárslevelűt, Bakatort, Rizlinget és különböző csemegeszőlő fajtákat termesztettek a vidéken.
A beregszászi borvidék több évszázados szőlőtermesztési és borászati hagyományait szem előtt kell tartania a mai termelőknek is. A XIX. század 80-as éveiben bekövetkező filoxéra vészt követően, amikor a szőlőültetvények teljesen elpusztultak, vidékünk egyik szülötte, Czeiner Sándor találta meg a megoldást: a vadalanyba történő zöldoltást. 1898-ban a Magyar Királyi Állami bizottság vizsgálatában megállapította, a Czeiner-féle módszer előnyeit és a telepítési munkálatokat állami szinten az egyik legjobbnak minősítette, a Tokaj-hegyvidékieket is megelőzve.
A Beregszászban termelt szőlők vetekedtek a tokajival, s jelentős piacuk volt Lembergben, Krakkóban, Prágában.
Vidékünk XIX. század végi és a XX. század eleji szőlőtermesztése szorosan összefonódik a Schönborn dinasztiával. 43 fajta fehér és 11 féle vörösbor szőlőfajtát termesztettek birtokaikon.
A szovjet éra alatt is Szovjetuniószerte keresettek és közkedveltek voltak a beregszászi borok. Sajnos a múlt század 80-as éveinek végén az alkoholellenes kampány hatására a szőlőtáblák összterülete járásunkban 2286 ha-ról 476 ha-ra zsugorodott.
Napjainkban örvendetes módon, újraindult a szőlőtelepítés és remélhetőleg felelevenednek a Beregszászi Borvidék egykori hagyományai.
 |
 |
 |
 |
 |